2017. szeptember 27., szerda

Ifjúsági nap



Ifjúsági nap Margittán


   Szeptember 23-án, a megelőző évekhez hasonlóan sor került az ifjúsági találkozóra itt Margittán. Lassan hagyománnyá lett, hogyha elérkezik az ősz, elkezdődik az iskola, akkor elérkezik lassan az a nap, az a szombat, amely a találkozás alkalmas.
   Őszi, esős, hideg reggelre ébredtünk, de ennek ellenére, mégis derűs lett az együtt töltött idő.        
   Lassan megérkeztek a vendégeink, akik Magyarkécből, Érbogyoszlóból, Értarcsáról, Székelyhídról és Vedresábrányból érkeztek. Több mint százan gyűltünk össze, azért hogy egymást megismerjük, és együtt dicsérjük és magasztaljuk a mi Megtartó Istenünket.
    A napunk egy finom reggeli elfogyasztásával kezdődött, amelyet követett a megnyitó. De nem maradt el a közös éneklés sem, amelyet Szakács Zoltán, nagyváradi iskolalelkész vezetett. A testi táplálék mellett a lelki táplálék is terítékre került. János evangéliumából, a 10. fejezetből szólt Istennek az igéje, és a találkozásról beszélt. A mi találkozásunkról, hogy akkor lesz teljes, akkor lesz az igazi, hogyha a lényeget Jézus Krisztus adja. Ő teheti tartalmassá a mi találkozásunkat is.
Az előadás következett ezek után, amit Szakács Zoltán, a Lórántffy Zsuzsanna református gimnázium iskolalelkésze tartott, a reformáció öt alapjáról, az öt „soláról”. Nagyon érdekes és tartalmas élőadást hallhattunk, amely viccesen, de ugyanakkor komolyan szólt, és a reformáció jellemzőire mutatott rá. A félreértések elkerüléséért a deformációról is beszélt, és azokat a jellemzőket mutatta be, amely sokunk fejében ott él nagyon helytelenül.
    A tanultakról számot adhattak a fiatalok a csoport feladatok által, amikor a csapatok olyan plakátokat kellett elkészítsenek, amely által mindenki figyelmét felhívják a reformáció tanításaira, amellyel reklámozzák a reformációt. Meglepőek voltak számunkra is az elkészült munkák, hiszen mind arról beszélt, hogy a fiatalok számára mit jelent a reformáció áldása.
   A feladatot követően finom ebéd mellé telepedhettünk, amely az esős időben igazán felmelegített mindenkit, és erőt nyertünk a nap további részéhez. Ebédet követően egy kis közös éneklés következett, amely felrázta a csapatot és újult erővel foghattak bele a csapatjátékokba, amely eredményeként a piros csapat megnyerte az első díjat. A feladatok között volt bibliaismereti, activity, ügyességi és kóstolgatós játék, mindegyik feladat más-más készségről adott számot.
   Az esős, hideg őszi idő nem szegte senkinek a kedvét, s ennek ellenére elmondhatjuk, hogy igazán tartalmas napot tölthettünk együtt. Hiszem azt, hogy e nap után mindenki őszinte szívvel tudta elmondani a reformáció egyik fő tanítását: Egyedül Istené a dicsőség. Egyedül őt illeti a dicsőség azért, hogy ennyi fiatalt gyűjtött egybe, hogy együtt magasztalja és dicsérje az Istent.
                                                                                 Botos Júlia lp.






































2017. augusztus 15., kedd

Debrecen Kossuth utcán

 Látogatás a Debrecen Kossuth utcai 

           testvérgyülekezetnél



   A margittai református egyházközség 14 tagú küldöttsége egy kedves meghívásnak eleget téve augusztus 12-én, szombaton, részt vett azon a családi napon, melyet a  Debrecen Kossuth utcai testvérgyülekezet készített elő. Az együttlét színhelye a Debrecen Bánk-i egyházközség gyülekezeti központja, ahol kellemes környezetben lehettünk együtt ezen verőfényes nyári napon.
   Az igei táplálék Kovács Gyula margittai lelkész által a 46. Zsoltár alapján hangzott, melyet követett Búzás Dénes Debrecen Bánk-i lelkipásztorának ismertetője, bemutatva egyházközségük életét.
A szervezők gondoskodtak egy kulturális programról  is, amely jókedvű ének, muzsika, citerajáték által közelítette egymáshoz a jelenlévőket.
   Az ízletes ebéd elfogyasztása után visszautaztunk a Kossuth utcai gyülekezet lelkészi hivatalába, ahol egy igen tartalmas előadást hallgathattunk meg nt. Derencsényi István lelkipásztor - főjegyző tolmácsolásában a Sola Fide (Egyedül a hit) tárgykörben.
   Ezt követte az együttes vacsoraközösség, majd a viszont találkozás  jegyében a búcsúzkodás. Jó volt egész nap élvezni a testvérek, barátok szeretetében és közösségében, hogy „Isten a mi oltalmunk,  erősségünk, ... és  segítség...”   Zsolt 46, 2.
   Megköszönve a vendéglátást magasztaljuk megtartó Urunkat ezért az áldott napért.
                                                                                                    Kovács Beáta