A Margittai Református Egyházközség húsvéti kiadványa
Virágvasárnaptól Húsvétig
Az egész keresztyénségnek közös ünnepe a “Pálmaágak vasárnapja”, vagy amint a református egyházunkban használatos: “Virágvasárnapja”. “Vették pedig ezt a nevet onnan, hogy Krisztus szenvedése előtt nem sokkal, szamárháton Jeruzsálembe bémenvén, az örvendező sokaság olaj- és pálmaágakat vitt a kezében.” (Mk 11,1-10). Ezen a napon a keresztyének is “valami berkeket vagy zöld ágakat szedtek, melyekkel aztán egy s más babonára (fából szamarat készítve ismétlik a jelenetet) visszaélnek.”
A mai református egyházi életben a “nagyhét” nem egyéb, mint valamennyi úrvacsoravétel előtt a felkészülés ideje, egybekapcsolva a mindennapi istentisztelettel. Bűnbánati hétnek is mondjuk. Bod Péternél viszont a nagyhét csak a húsvét előtt való hetet jelenti, amikor szerezte Jézus az úrvacsora sákramentumát “nagycsütörtökön”, keresztre feszítették nagypénteken s nagyszombat “éjszakáján”, amikor “feltámadott a koporsóból”.
Nem szabad továbbhaladni a Jézus halálára emlékeztető nagypéntek mellett a kereszt külön hangsúlyozása nélkül. Bod Péter így ír róla: “A keresztet mint a templom ékességét a a keresztyének kezdették a templomokba 340 esztendő táján behelyeztetni, hogy azok megkülönböztetnének a pogányok templomaitól”. Terhes hagyaték a református egyházban a kereszttől való idegenkedés. Manapság mintegy a hamishitűség jele, ha a református ember keresztet hordoz, vagy épp a templomban igyekszik elhelyezni ezt a külső jelt. Pedig minden kereszt végeredményben a Golgota keresztjére emlékeztet, valamint a Krisztus- követők kereszthordozására. Az idegenkedésnek a magyarázata, hogy mivel “a tudatlanok- olvassuk Bod Péternél- magát a keresztet kezdték imádni”, azaz a látható tárgyat, ezért a reformáció után az engedelmességben végbemenő istentisztelet érdekében az egyébként bibliai jelt háttérbe szorították, sőt: kiküszöbölték. Az ellentétektől és az ellenségeskedéstől megterhelt évszázadok tovatűnése után ma már az élő hitben a kereszt éppoly értékes és építő külső jegy a maga helyén és az evangéliumi használattal, mint például a csillag, vagy a templomok tornyán, a házak fedelén és a keresztyén művészetben sokrétűen.
Tőkés István: Hétköznapok, Ünnepnapok
Húsvéti bizonyságtétel
„Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él...”
Krisztusban megváltott testvéreim! Kedves olvasó!
Nagy szeretettel köszöntök mindenkit ennek az évnek a húsvétján. Amikor mi emberek megfáradva, kétségek – félelmek, talán zúgolódások közepette éljük napjainkat a minden kegyelemnek Istene a legdrágább találkozást kínálja számunkra Feltámadott és Élő Fiában.
Az evangéliumok beszámolója szerint a feltámadás eseményének hírét hitetlenkedve fogadták még azok is, akik legközelebbről ismerték Jézust. Mikor húsvét hajnalán megjelent a magdalai Máriának és ő elment megjelenteni az örömhírt a félénk tanítványoknak azok egyszerűen „nem hittek”.
Mekkora különbség van a Jób vallástétele és a tanítványok magatartása között.
„Mert én tudom...!” holott hinni is nehéz még akkor is, ha szemtanú állítja. Jób sok – sok évszázaddal Krisztus érkezése, megváltói áldozata előtt tudja azt amit hinni is nehéz. Ez azt jelenti, hogy Isten annyi láthatatlan bizonyosággal veszi körül az embert, hogy már az értelmével is bizonyosnak tartja, amit Isten mond. Ez a tudás a Megváltóra vonatkozik. Ő él! Már akkor is élt a hivő ember számára, a Megváltó nem volt, nem lesz, hanem él! Az elmúlás és pusztulás közepén ez a legnagyobb bíztatás, a legboldogabb vígasztalás: az én Megváltóm él. Megvált mindattól, amitől én a magam erejéből sohasem tudnék megszabadulni. Kihoz onnan, ahonnan a magam erejéből nem tudnék kijönni, megmenekülni. Tudja minden bűnömet, gonoszságomat, ismeri kishitűségemet és mégis a magáénak tart, mert Ő az én Megváltóm.
Drága testvéreim húsvét ünnepén gyönyörű énekünk szavai jelentsenek erőt és hitet számunkra: „Tudom az én Megváltóm él, hajléka készen vár reám, már int felém és gyermekének koronát ád a harc után...” ( Énekeskönyv 322, 1.)
A szeretet Istene szentelje és áldja meg ünnepünket és életünket Élő Fia által.
Áldásokat gazdagon osztó, szerető édes Atyánk. Megállunk előtted a te Egyszülött Fiad, Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepén és hálát mondunknek neked. Köszönjük neked, hogy megtartó Atyaként szólítod meg a te gyermekeidet, és közlöd velünk, hogy ma is találkozhatunk veled.
Add meg számunkra édes Atyánk, hogy legyen igazi találkozásunk a feltámadott Jézussal ezen az ünnepen, hogy mi magunk is határozottan mondhassuk el Jób bizonyságtételét, én tudom, hogy él az én Megváltóm. S nem azért tudom, mert más mondta, hanem azért mert én személyesen találkoztam vele. Kérlek, hogy részeltess mindannyiunkat ilyen személyes találkozásban, hogy valóban igazi ünnepet élhessünk.
Kérünk édes Atyánk segíts abban is, hogy tudjuk tovább vinni az örömhírt, ne tartsuk meg magunknak, hanem tudjuk azt tovább mondani, tovább adni mindenkinek. Segíts, hogy ne az asszonyok példáját kövessük, ne az asszonyok némasága legyen előttünk, hanem tudjunk bizonyságtevőkké lenni. Mert az aki találkozott az ő élő Urával, az nem tud nem beszélni róla.
Ajándékozz meg bennünket áldásos ünnepléssel, ajándékozz meg minket békés családi közösséggel, hogy ünnepünk középpontjában ne a gondok legyenek, hanem a te feltámadott Fiaddal való közösségünk.
Ilyen ünneplést adj számunkra és minden benned bízó keresztyén testvérünk részére, a te feltámadott Fiad nevében. Ámen.
Áldott húsvéti ünnepeket kíván a gyülekezet minden tagja számára egyházközségünk
lelkipásztora és presbitériuma.
TÚRMEZEI ERZSÉBET:
VÁLASZ
Bizony szomorú volt a leveled…
Sötét, reménytelen, vigasztalan.
Kezét tördelte benn a fájdalom.
A fájdalomnak annyi hangja van.
Komor, gomolygó, tépett fellegek,
és el nem űzi őket semmi sem.
Hát tifelétek nincs húsvét soha?
A te Megváltód még sírban pihen?
Nem akarod te megtagadni Őt,
mégis tagadja lényed és valód,
mégis tagadja koldus életed
az érted vérezőt és meghalót.
Pedig te küzdesz – keményen, nagyon,
s a sorsod küzdeni, de győzni nem. –
Hát tifelétek nincs húsvét soha?
A te Megváltód még sírban pihen?
Hiszen amerre feltámadva jár,
megzengeti a győzelem dalát,
szemek sugáros fénye hirdeti
erejét, életét, diadalát…
vén téli fának korhadt törzse is
rügyet bont új tavasz reményiben!
– És tifelétek nincs húsvét soha?
A te Megváltód sírban pihen?
Nem gondolod, hogy ott halad veled?
Siettek együtt Emmaus felé.
Hangja már bontogatja az eget,
S balga szíved úgy gerjedez belé.
Itt-ott kék hasadék a fellegen,
sugarak törnek át, fénylik be Őt…
Egy pillanat még… s hittel boldogan
borulsz le élő Megváltód előtt.
___________________________
___________________________
Rózsavizes húsvét napját jöttem ma kívánni,
Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni!
Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak,
Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak.
Olyan lesz az arcuk tőle, mint a hamvas virág,
Örömünkben együtt örül a megváltott világ.
Megváltónk is együtt örül az egész világgal,
Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással!
