2017. augusztus 15., kedd

Debrecen Kossuth utcán

 Látogatás a Debrecen Kossuth utcai 

           testvérgyülekezetnél



   A margittai református egyházközség 14 tagú küldöttsége egy kedves meghívásnak eleget téve augusztus 12-én, szombaton, részt vett azon a családi napon, melyet a  Debrecen Kossuth utcai testvérgyülekezet készített elő. Az együttlét színhelye a Debrecen Bánk-i egyházközség gyülekezeti központja, ahol kellemes környezetben lehettünk együtt ezen verőfényes nyári napon.
   Az igei táplálék Kovács Gyula margittai lelkész által a 46. Zsoltár alapján hangzott, melyet követett Búzás Dénes Debrecen Bánk-i lelkipásztorának ismertetője, bemutatva egyházközségük életét.
A szervezők gondoskodtak egy kulturális programról  is, amely jókedvű ének, muzsika, citerajáték által közelítette egymáshoz a jelenlévőket.
   Az ízletes ebéd elfogyasztása után visszautaztunk a Kossuth utcai gyülekezet lelkészi hivatalába, ahol egy igen tartalmas előadást hallgathattunk meg nt. Derencsényi István lelkipásztor - főjegyző tolmácsolásában a Sola Fide (Egyedül a hit) tárgykörben.
   Ezt követte az együttes vacsoraközösség, majd a viszont találkozás  jegyében a búcsúzkodás. Jó volt egész nap élvezni a testvérek, barátok szeretetében és közösségében, hogy „Isten a mi oltalmunk,  erősségünk, ... és  segítség...”   Zsolt 46, 2.
   Megköszönve a vendéglátást magasztaljuk megtartó Urunkat ezért az áldott napért.
                                                                                                    Kovács Beáta


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése