Történet

Betekintés az Érmelléki Református Egyházmegye történetébe

1968-ban az egyházi közigazgatás területi átszervezésével, a Bihar vármegye területén levő nagyszalontai, bihari és érmelléki egyházmegyék, összeolvadtak és felvették a Nagyváradi egyházmegye elnevezést, s ezzel megszűnt a nagy múltú Érmelléki Egyházmegye önálló léte, melynek jellegzetességét a Szilágyságban eredő Ér patak kiterjedt mocsaraival és nádasaival s a mellékén elterülő kitűnő bor- és gyümölcstermő dombvidék adta meg. Újraszervezése az Érmelléki Egyházmegyének az 1989-es változások után történik meg. Ekkor az Egyházmegye központja Székelyhíd, esperese Gavrucza Tibor, majd az 1994-es választások során a központ áttevődik Bihardiószegre, az esperes pedig Gellért Gyula lesz.
A reformáció hatása ebben a vármegyében is elég korán észlelhető volt. Erre utal az a körülmény, hogy Perényi Ferenc püspök a hitjavítás ellen való védekezés céljából már 1524 július 24-én egyházmegyei zsinatot tartott. Ennek ellenére mégis közel három évtizednek kellett elmúlni, míg e nagy terjedelmű vidék a központtal, Váraddal, együtt az új szellemnek meghódolt.
A reformációra való nyílt átpártolástól előbb Czibak Imre püspöknek szelíd és békéltető modora, majd azután a hatalmas és nagy befolyású Fráter György vaskeze tartotta vissza az embereket. A helyzet ennek utóda a harcias Zaberdjei Mátyás alatt sem változott, sőt püspöksége alatt a reformáció hitének terjesztői még életjelt sem mertek adni magukról. Amint azonban Zaberdjei 1556. augusztus 12-én meghalt, kitört a vihar, az egész váradi káptalan reszketett, helyét a kinevezett új püspök Forgách Ferencz se foglalhatta el, a reformáció pedig diadalmasan tört előre.
Hogy rövid tíz esztendő alatt milyen hatalmas hódítást tett a vármegye területén a kálvinizmus, szinte meglepően tűnik fel az 1567. február 24-én Debrecenben tartott zsinaton, hol a II. Helvét Hitvallást aláíró és elfogadó szeniorátusok között négy olyannal találkozunk, amely egészen vagy részben a vármegye területére esik. Így első helyen a váradi, később bihari, a debreceni, érmelléki és a különböző nevek alatt említett Zarándi egyházmegyét, amelyek közel kétszáz egyházközséget, túlnyomó számban magyar s néhány román ajkút is képviseltek.
A XVII. Század első fele a fejlődés és a virágzás korszaka volt. A lüktető egyház életre rámutatnak a vármegye területén tartott népes gyűlések, parciális zsinatok, amelyeken az egyházat érdeklő fontos végzéseket hozták.
Az egyházmegye múltját vizsgálva azonban azt látjuk, hogy a török háborúk idejében minden egyházi közösség szinte teljesen megsemmisült. A legtöbb helységben papot, lelkipásztort egyáltalán nem találunk. „Különösen a katolikus egyház helyzete pusztuló, siralmas, és a katolikus hitéletnek a török uralom megszűnése idejében Bihar vármegyében semmi nyoma sincsen. A katolikus egyház megszervezését a Várad ostrománál jelenlevő s ide a visszafoglalás napján bevonuló Benkovich Ágoston püspöknek előlről kellett kezdenie. Katolikus papot egész Bihar vármegyében nem talált, róluk az 1692-i összeírás sem szólt.” (Mezősi Károly: Bihar vármegye a török uralom megszűnése idején. Bp. 1943, 221o.) Magával hozott egy-két pappal és a Várad visszafoglalására is bátorító ferencrendi szerzetesekkel fogott hozzá a katolikus hitélet feltámasztásához.
Az 1692-i összeírás lakott helységeiken vagy egyáltalán nem találunk lelkipásztort, vagy protestáns prédikátorokat tűntet fel a conscriptio. Ebből arra is következtethetünk, hogy Bihar vármegye lakossága a török uralom megszűnésekor túlnyomó részben protestáns.
Az első járás helységeiken 17 prédikátor nevét jegyezték fel. Diószegen az első prédikátor Diószeghi István, a másod prédikátor Ceglédi Pál, Bagaméron Knuss Gergely, Bogyoszlón Várkonyi Sámuel, Gálospetribe Komádi Mihály, Keserűbe Szikszai János, Kécbe Abonyi Pál, Kiskerekibe Abonyi István, Köbölkúton Sarmasághy István, Margittán Kecskeméti János, Micskén Csokaj István, Mihalyfalván Gyöngyösi Mihály, Ottományban Harsányi Ábrahám, Poklostelek községben Újvári György, Szentimrén Szalay Pál Debrecenből, Szalacson Belim Péter, Tótiban Harsányi János a prédikátor.
„A prédikátornak telkük, szőlőjük volt, a gazdaságba foglalkoztatott felnőtt fiaikat, lányaikat, jószágukat éppúgy összeírták, mint a jobbágyokét. Annak semmi jele sem látszik, hogy gazdasági vagy térsadalmi helyzetük kedvezőbb lett volna, mint a többi alattvalóké, jobbágyoké.”(Mezősi Károly.)
Érmellék, Várad, Szentjobb és Székelyhíd várainak eleste előtt mint a Partium része, az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. A török hódoltság idején, Bihar vármegye legnépesebb területe. Központja Diószeg a vármegye második legnagyobb városa.
Szentjobb, majd Várad várának visszafoglalásával nagyon elnéptelenedik. Egyed, Hérnek, Csokaj, Nagyléta, Álmosd, Selind, Tarcsa, Semjén, Várad, Piskolt, Nagy- és Kiskágya, Olaszi, Véd, Asszonyvására, Adony, Bogyoszló, Szentjobb, Csalános, Felső- és Vedresábrány, addig népes helységek lakatlan pusztákká változtak. Visszatelepülésük 1711 előtt lassú ütemben haladt, nagyobb lendületet csak a szatmári béke után vett. A török utalom alóli felszabadulás után Magyarországhoz kebelezik be, és szenvedő alanyává válik annak az ellenreformáció szellemében ténykedő protestáns ellenes Habsburg politikának melyről így ír a volt szalacsi lelkipásztor Keresztesi József:
„Ezután is napod fénye,
Sok köd alatt hallgatott,
Noha meg volt a törvénye
Vallásod elnyomatott.
Nézd Károlyt és Theréziát,
Szedtek el hány eklésiát,
Mígnem József végtére
Sebed vette szívére.
A Tiszántúli Református Egyházkerület 1734-es jegyzőkönyve az érmelléki egyházmegyéből az alábbi 38 egyházközséget sorolja fel: Nagyléta, Diószeg, Félegyháza, Vajda, Szentimre, Szentjobb, Csalános, Poklostelek, Micske, Tóti, Széplak, Bályok, Felsőábrány, Köbölkút, Szentmiklós, Albis, Bogyoszló, Szalacs, Ottomány, Éradony, Asszonyvására, Kiskereki, Keserű, Tarcsa, Mihályfalva, Érsemjén, Álmosd, Bagamér, Kókad, Vértes, Koly, Székelyhíd, Gálospetri, Érkenéz.
A továbbiakban az egyházmegye egyházközségei között találjuk Csokajt, Olaszit, Keresztúrt, és Csalános kuriális eklézsiákat. Csokaj már 1724-ben anyaegyház. Olaszi és Keresztúr neve is hamarosan megjelenik az egyházközségek listáján.

Margitta helységének története


Az érmelléki hegyek alatt, a Berettyó mellett, a székelyhíd- szilágysomlyói vasútvonal mentén fekszik.
A helység elnevezése 1216-ban Margnita, 1334-ben Margytha, 1422-ben Margitfalva.
Margittáról 1216 óra van feljegyzés, de sokkal korábban keletkezett. Közigazgatásilag Belsőszolnok, vagy Kraszna vármegye alkotó része volt. Csak Zsigmond király idejében csatolják Bihar vármegyéhez, 1429-ben.
Már a XI-XII. században birtokközpont volt. Jó ideig a Lackfi család tulajdona. 1370-ben Lackfi Miklós a birtokos, ő erősítette meg a község Nagy Lajostól kapott vásártartási jogát. Ezzel megindult Margitta kiemelkedése a környező többi falu közül.
Margitta 1358-ból eredő feljegyzés szerint, Szent Margit tiszteletére épült templomától nyerte nevét. Később a Lackfi család hűtlenségbe esvén elveszíti birtokát, amelyet aztán a Csák család nyert el 1421-1422-ben. Ettől kezdve a Csákiak Margitta földesurai. Körösszeg és Adorján után Margitta a család harmadik birtokközpontja, ahol hatalmas Barokk stílusú kastélyt is építettek.
1467-ben a tiszántúli, adó miatti lázongás leverésekor ellenszegülése miatt Margittát felégették. A török hódoltság előtt 1552-ben 61 telekből állott Margitta. 1559-ben 147 családot írtak össze a helységben: 119 magyar, 1 román, 27 bizonytalan nevű. Az ősi lakosság egy része a török hódoltság végéig megmaradt Margittán. Sokan azonban elköltöztek. A török kiűzése idején már csak 43 család élt a helységben. Ebben az időben már sok új nevű beköltözött lakos is van. Találunk a településen Boros, Bott, Borbély, Gálos, Kis, Kovács, Nagy, Pap, Pálfy, Somogyi, Szabó, Varga, Oláh nevű lakosokat.
A község megművelt határa 1026 köblös szántó, 121 kaszáló rét és 150 kapás szőlőtelek. Gyér erdő övezte a határt. A földek igen gyenge minőségűek voltak. Egyedül a szőlőművelés adott értéket Margittának és környékének.  A lankás domboldalakon kitűnő szőlő termett. Ekkor már három kőhíd volt a Berettyón. A török idő alatt azonban a mezőgazdaság csaknem teljesen elpusztult.
A hódoltság megszűnése után Margitta mezőváros egyre jobban népesül. 1715-ben már 64 jobbágyot írtak össze benne. 1720-ban 3 nemes, és 76 jobbágy lakosa van. A margittai nemesek csak személyükben voltak nemesek, földjüket a földesúrtól bérelték, amelyért taxát fizettek. Ekkoriban 7 nemesi telek volt Margittán. A nemesek közül 3 királyi nemes volt a Pogány, Egresi és Kocsis család, 4 pedig az erdélyi fejedelemtől kapta nemességét. Ezek jogát azonban a török kiűzése után a bécsi udvarok nem ismertek el.
A nemesek 1 forint taxát fizettek földbérbe, minden egyéb kötelezettség alul mentesek voltak. Viszont a jobbágyok 52 igás vagy 104 gyalog napszámra voltak kötelezve. Időnként még rendkívüli ajándékokat is kellett adniuk.
1693-ban és 1665-ben török hadak, 1704-ben a ráczok dúlták fel a falut, 1710-ben pestis pusztított, 1739-ben ismét döghalál pusztított. A váradi szentszék ekkor így rendelkezett: „Margittán a plébános mondhat misét, de zárt ajtók mögött- azonban a harangot húzassa meg, hogy a hívek otthon imádkozhassanak.”
A gazdálkodás különösen a szőlőművelés ismét fellendült. A szőlőterület megnövekedett, a lakosság életszínvonala emelkedni kezdett. Már malmot is építettek a Berettyóra, ami igen hasznos volt, a lakosság életszínvonala illetve jóléte azonban Mária Terézia idején érte el tetőfokát.
„A XVIII. Század közepétől már nem egységes a lakosság. Nemzetiségileg és vallásilag vegyes kezd lenni, 1794-ben római katolikus, református, óhitű és zsidó lakosság.” (Sipos Orbán: Bihar vármegye népesedési, vallási, nemzetiségi, közoktatási statisztika szempontjából. Nagyvárad, 1903, 319)
Nagy változást a helység életében a jobbágyság megszűnése hozott 1848-ban. Azóta Margitta határa az uradalmi birtokon kívül 63 úrbérium föld volt és egy 105 holdas tag a réten és szőlőn kívül. Az úrbéres erdő 350, az úrbéres legelő pedig 630 hold.
1852-ben a Csáky uradalmai az ausztriai Mölki apátság vásárolta meg, az új uradalom sok tekintetben elősegítette Margitta fejlődését. A szántóföldeket minden irányban kiszélesítette, a vízi malom helyén modern, turbinával és géppel hajtott nagy malmot, valamint cserép és téglagyárat épített.
Mivel a határnak csak kis része volt a lakosság birtokában, a növekvő lakosság már nem élhetett meg mezőgazdaságból. Szükségképpen és természetszerűleg fellendült az ipar és kereskedelem, - ami különben a központi helyzetből adódott- a vásártartás jogának gyakorlásával járt együtt. Margitta vásárai messze földön híresek voltak.
A fellendült élet hitelszükségének kielégítésére három bank és egy kis hitelszövetkezet is alakult.
1920-ban az első földreform 405 hold szántóföldet és 100 hold erdőt jutatott az uradalmi birtokból a lakosságnak (proletár föld, proletár erdő). A második földreform, 1945-ben ismét adott 1200 hold szántóterületet.
Margitta lakosságának számbeli alakulása:
1850: 3218 lakos, 1857: 3499 lakos, 1870: 3983 lakos, 1880: 3529 lakos, 1890: 4302 lakos, 1900: 5088 lakos (ebből 4771 magyar ls 317 nem magyar).
Margitta vallási megoszlása:

Vallások
1880
1890
1900
Római katolikus
825
1112
1241
Görög katolikus
137
311
433
Görög keleti
59
16
64
Evangélikus
14
18
13
Református
1961
2034
2391
Izraelita
533
811
943
Egyéb
-
-
3

Margitta reformációja


A honfoglaló magyar nép lelki alapformája, vallása pogány volt. Az is maradt még egy századon át. A velük való és a körülöttük élő szomszéd népektől természetesen megismerték a keresztyén vallást. Kevesen voltak, akik átvették és követték azt. A század végén azonban Géza fejedelem hittérítőket hívott az országba. Belátta, hogy egy pogány nép a keresztyén népek között nem maradhat fenn, hanem alkalmazkodnia kell. Fiával Istvánnal ő is megkeresztelkedett. Ő maga inkább politikai megfontolásból tette. Keresztyén anyától született fia azonban már keresztyén vallásban nevelkedett is. Amikor atyja halála után 997-ben trónra lépett, egész népét áttérítette a keresztyén vallásra. Persze, nem mindenki tért át lélek szerint. Sok család ha titkon is, még sok ideig még megmaradt a pogány felfogásban, különösen vidéken, falvakon. Valószínű, hogy Margittán is a század elejéig élt Pogány család neve egy sokáig az ősi hitben maradt család emlékezetét őrizte.
Az áttértek lelkigondozására a vidéken is, melyhez Margitta is tartozott, alapított István király püspökséget. Ehhez Belsőszolnok, Kraszna és Szatmár megyék lakosság tartozott. Az első püspöki székhely Tasnád volt. Ez az ezredik év körül történt. Később 20 év múlva, mikor a király Erdély észak-nyugati részét, a Szamos völgyét is birtokba vette és betelepítette, a püspökség székhelyét áthelyezte Kolozsvárra. László király oedig a kunok legyőzésével még keletebbre tette a határt. A Maros völgyében a magyarok terjeszkedtek tovább, az Olt felső völgyében pedig a székelyek telepedtek meg. A lelkigondozás szempontjából ismét kívánatos volt a püspöki székhely áthelyezésére. Gyulafehérvár látszott erre a legalkalmasabbnak, azóta ez az Erdélyi katolikus püspökség székhelye.
Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy Margitta, miként a keletebbre fekvő Tasnád, már a pogány korban keletkezett. Lakossága István alatt tért át a keresztyén vallásra. Így élt a középkor végéig.
Változást a lakosság életében a reformáció hozott. Ez a változás elég rövid idő alatt ment végbe Margitta helyzetéből adódóan.
Ha Váradon- a megye székhelyén- reformálták az egyházat, nem maradt érintetlen a megye észak-keleti részének legjelentősebb helye, Margitta sem. Már pedig Biharban és Váradon a negyvenes években erős mozgalom van. Varkocs Tamás Váradi kapitány, Bihari főispán határozott híve és támogatója a reformációnak.
Ha Drágffy Gáspár birtokain hamar elterjedt a reformált hit és vallás, annyira, hogy a szatmár megyebeliekkel 1545-ben Erdődön már zsinatot is tartottak és superintendenciát szerveztek, nem maradt érintetlen a szomszédos Margitta sem. E birtokok nagy része az alsó és felső Partiumban feküdt. Valamikor Margitta is e területhez tartozott, csak családi érdekből kapcsolták Biharhoz.
Ha Debrecen, amelyik ebben az időben még Bihar megyéhez tartozott, reformátussá lett, mi sem természetesebb annál, hogy a vele kapcsolatban levő Margitta is csakhamar átvette az új hitet. Hiszen Debrecent nem ok nélkül nevezték kálvinista Rómának. Különösen attól kezdve, hogy Méliusz Juhász Péter reá nyomta nagy szellemének és a Svájci irányzatnak bélyegét. Harcos szenvedélye erős és tiszta hitből táplálkozott, szilárdul megállt az Ige alapján, bizonyára a margittaiak is megtalálták a hozzá, a kálvinista Rómába vezető utat.
Ezen a környéken: „az Ér- és Berettyó mellékén 1530 körül már ismerték a reformációt. Szegedi Kiss István a Réz és Meszes mentén reformált, 1545 a tasnádi iskola tanítója volt. Ő lehetett Margitta reformátora is, róla mondatik ugyanis, hogy meggyújtván a református vallás fáklyáját szinte Erdély szélén, a Réz és Meszes hegyek mentében elhordozta azt. Már pedig Margitta a Réz hegy mentén van. Ha nem is maradt fenn név szerinti adat, bizonyos, hogy a vidék reformátora nem kerülte el Margittát, a Rézalja akkor már igen jelentős központját.”(Szendrei Dénes: A Margittai református egyház története, 1971, 12.)
Margitta- mely a Csáky család régi birtoka volt- 1545 körül fogadta be a reformációt. Ekkor már reformátussá lett az egyház. Hogy ilyen rövid idő alatt végbe ment az egyház reformálása és megszűnt itt a katolikus egyház, annak egyik fontos oka volt, hogy a Bihar megyei birtokos Csákyiak: Farkas, Pál és László a XVI. század közepe táján már protestánsok voltak. Ha a földbirtokos, aki patrónusa volt az egyháznak, a templomnak, - reformált- követte ebben a lakosság is, akiknek legnagyobb része jobbágyuk volt. Már pedig Margitta a Csáky család egyik birtokközpontja volt. Bihar megyében Varkócs Tamás főispán mellett a Csáky testvérek karolták fel az evangéliumi hit terjesztését és a megreformált egyházak alakítását.
A Margittai egyház reformálása tehát visszanyúlik a Bihar megyei reformáció első időszakába. Viszont 1560 körül már ezen a vidéken teljes diadalt aratott a hit megtisztítása az egyházak megreformálása.
Margittán is először a lutheri irányzat volt ismeretes. Csak hamar áttértek azonban a svájci, sőt kifejezetten a kálvini irányzatra. Ettől kezdve csaknem két évszázadon át református vallású volt a község lakossága. A református egyház használta a templomot és az egyház épületeit. Hogy kik voltak a margittai egyház első református papjai, kik végezték a reformálás munkáját, erre nézve semmi feljegyzés nem maradt reánk. Csak későbben jutott eszébe az egyik prédikátornak, hogy legalább ameddig az emberi emlékezet fenntartotta, azoknak az elődöknek a neveit megörökítse.
Az ellenreformáció nem befolyásolta a margittai református egyház életét. Eleinte Erdélyhez tartozott, amely még védőbástyája volt a reformációnak. Később török uralom alá került. Ez pedig nem törődött a vallással. Megváltozott azonban a helyzet, mikor a török hódoltság véget ért. A földbirtokos Csáky család már akkor katolikus volt. Az 1605-ben elhalt Csáky István még a református vallásban élt. Özvegye azonban, aki buzgó katolikus volt, férje halála után fiait: Istvánt és Lászlót katolikus vallásban, sőt kolozsvári jezsuitákkal neveltette. Ez ifj. Csáky Istvánt később Bethlen Gábor Kolozs vármegye főispánjává nevezte ki. Ő azonban a fejedelem halála után, mint a katolikus párt feje, annyira felkeltette maga ellen az ingerültséget, hogy kénytelen volt Erdélyt elhagyni. Meghalt 1662-ben. Ha még hozzá vesszük, hogy később a családból több katolikus pap származott, elgondolhatjuk, mit jelentett a margittai református egyház életében a tény, hogy 1702-ben igazolták margitta birtokjogát az akkori gróf Csáky István javára.
Érdekesen világítanak reá az akkori egyházi helyzetre a fennmaradt feljegyzések. Kébel Mihály kanonok, váradi vikárius azt írja, hogy „a felkelés (kuruc szabadságharc) előtt az egész váradi katolikus egyházmegyében három parókus volt: Belényes és Somlyó városokban és Kárásztelek faluban. Ezeket csak elpásztorolhatta a püspök, aki éppen ebben az időben, 1703-tól kezdve gróf Csáky Imre volt. Ami tőle telt mindent megtett a katolikus egyház feltámasztására. Felszólította Szentjobb, Margitta, Székelyhíd, Micske, Telegd katolikus földesurait, hogy legalább káplánt tartsanak. Ez a rendelkezés 1713-1716 között történt. Ha már egyházat nem szerveznek, legalább házi káplánjuk legyen ami mégis kiinduló pontja lehet a későbbi katolikus egyházi életnek.”(Szendrei Dénes: A margittai református egyház története. 1971, 13.)
A katolikus egyházi élet teljes megindulása 1727-ben következett be. Ettől kezdve van rendes plébánosa Margittának.
Az 1692-ben számba vett 43 családból nem tudni hány tért át katolikus vallásra. Ezek is, mint egykor a reformáció idején a földesúr példáját követték. A többség azonban megmaradt a református vallás követésében. Az azóta végbement lélekszám-hullámzás is a két egyház közt a múlté. Ez idő szerint a két egyház összlélekszámából körülbelül 65% református, 35% katolikus.

A margittai szent eklézsiában szolgáló lelkipásztorok



Margittán a XVI. Század vége felé már kialakult az egyház, s megtalálható az érmelléki tractus lajstromában.
Az első prédikátor, vagy ahogyan akkoriban írták: verbi divini minister Telkibányai Pál volt. Emlékezetét a kerületi zsinati jegyzőkönyv jegyezte meg. A Tasnádon tartott synodusban (zsinaton) ordinálták (avatták) margittai lelkésszé 1597. Január 5-én.
Ebben az időben még nem jegyezték fel az egyházban a szolgálattevők neveit. Csak 1724-ben jutott eszébe az akkori lelkésznek, hogy „ex memoriam hominum”- az emberek emlékezetéből- felderítse és az akkor már meglevő anyakönyvben megörökítse legalább azoknak a nevét, akiket még nem feledtek el. Így keletkezett a következő névsor:
1)      Csokolyai János, 1600 után ordinálták.
2)      Losontzi István kiváló, nevezetes ember. „ A diószegi közzsinat ordinálta margittai lelkésszé 1673. szeptember 30-án. Külföldi akadémiákat is látogatott. Margittán szolgált itt bekövetkezett haláláig.”
3)      Kállai János. Innen ment el a bagaméri eklézsiába.
4)      Kállai Kopis János- Bagamérból jött. Nyílván cserélt az előbb lelkésszel. Itt szolgált haláláig.
5)      Béltelki János- Hírneves úr volt, aki végre a szatmárnémeti eklézsiába távozott.
6)      Kecskeméti Selymes János. Innen először a somlyói, majd 1700-ban saját hazájába, a kecskeméti eklézsiába ment. Ott szolgált 1721-ben bekövetkezett haláláig. Az ő idejében készült a régi, kőből vagy téglából való katedra fenyőfa, szuperlátja.
7)      Bánki János. A vámospércsi eklézsiából jött. Itt szolgált a tragikus módon bekövetkezett haláláig 1706-ig. egy vásári napon a parókia kapujától nem messze támadt veszekedésre és aljas szavakra felindult, mint jó pásztor, akit lelkiismerete felhív juhainak megőrzésére, hivatalának tudatában a veszekedőket figyelmeztette, hogy békében egyezzenek meg, ne adjanak hitsorsaiknak rossz példát. Erre a felhívásra a veszekedők közül az egyik fejbe ütötte, hogy a koponyája betört. Megoperálták, de az operáció nem sikerült és meghalt.
8)      Újvári Sámuel híres-neves prédikátor. A piskolti közzsinat ordinálta margittai lelkésszé 1706. június 20-án, mint külföldi akadémiát járt ifjút. Az ő idejében kijavították a templomot és a tornyot. Meghalt 39 éves korában, és eltemettetett 1719. augusztus 10-én.
Sírfelirata ekképpen van feljegyezve:
Valaki itt elmégy:
Megállj, s bár példát végy
Változó életedről.
Én is voltam s múltam,
Már ide szorultam,
Feledkezve mindenről.
Nevem ki lett légyen
És tudjam mit tégyen,
Volt Újvári Sámuel.
Harminc esztendőket
Kilenccel többeket
Ezeket töltöttem el.
Tizét negyedikkel
Buzgó szeretettel,
Az Istennek házában.
Úgy hites társammal,
Jámbor Máriával,
Csaknem tizennégyeket.
Már gyermekeimmel,
Debóra a Jáhallal
És kedves Józsefemmel.
Itt nyugszom a sírban,
E földnek porában,
Várván a feltámadást.”

9) Mádi Sámuel híres-neves prédikátor. Csodálatos és különleges művészi adománnyal volt megáldva. 1720-banm meghívták és bejött az eklézsiába, miután a belgiumi akadémiáról visszatért. Itt három évig végezte a szent szolgálatot. Azután a debreceni eklézsiában kapott meghívást. Később, 1726-ban az akadémián lett professzor. Ekkoriban hirtelen betegség lepte meg. Szülei elmentek hozzá s a következő napon csendesen elhunyt, engedelmeskedve az 1Móz 15,28 szerint. 1728. Augusztus 22-én temették el.
Eddig tart a lelkészek történetének első időszaka, amelyből semmiféle feljegyzés nem maradt az utókorra, hiszen még csak az anyakönyv sem volt bevezetve az egyház életében.
10)  Tabajdi János hírneves prédikátor. Szatmári professzorságból jött 1723. Április 24-én. Pontosan egy év múlva pedig, Debrecenbe ment professzornak. Ott dicsérettel tanította a héber régiségeket és katekizmust. Az ő érdeme a keresztelési, esketési és temetési anyakönyv beindítása, amelyet idejövetele után másnap már vezetni is kezdett.
11)  Báthori Terge János hírneves prédikátor volt. A svájci és a belgiumi akadémiáról hazatérvén, 1724. Július 9-én foglalta el állását. Alig négy évig szolgált az eklézsiában. Száraz, kórságos betegségben, melyet talán még tanuló korában szerzett, meghalt és eltemették a közös temetőben. Sírfelirata fel van jegyezve az anyakönyvben, mely sorsát, szomorú végzetét tárja fel: „ E szomorú sírhalomba tétetett, Tiszteletes Tudós Példás kegyességű Isten angyalának, Báthori Terge Jánosnak meghidegedett teste, aki is- minek utána a természetben és a kegyelemben levő bölcsességnek bővebben való megértésére, Felső Németországi utát megjárván- hazájának visszaadatott és az Úrnak házában, az életnek beszédét ötödfél esztendeig hirdette- a halálos fejedelmek miatt testének sátora lerontatott- bément az ő Urának örömébe- életének 32. esztendejében.”
Bátori Terge János után az anyakönyvek alapján a következő lelkészek szolgáltak:
12)  Polgári János 1729-1739. A feljegyzések szerint tudós és értelmes, nem mindennapi férfiú a szónak tisztaságában és a kegyességnek erényével nem kevésbé felfegyverkezve és feldíszítve. A Debreceni tractushoz tartozó bárándi gyülekezetből- ahol egy évet töltött- kapott meghívást a margittai eklézsiába. Állását 1729. április 4-én foglalta el az anyakönyvi bejegyzés szerint. Ő volt az, aki elődei neveit az anyakönyvben feljegyezte. Ezen kívül az ő írásával vannak feljegyezve az úrvacsorai szent edények, abroszok, keszkenők- 1735. március 9-én.
13)  Szalai György 1739-1745. Előbb rektor volt. Bizonyára jó felkészültségű ifjú lehetett- hiszen a lelkipásztor betegsége idején ő végezte az igehirdető szolgálatot, - halála után pedig prédikátorrá választották.
14)  Kállai Sámuel 1745-1754. Szentimréről jött. A margittai kilenc esztendő után Széplakra hívták, amit el is fogadott.
15)  Simon István 1754-1759. Neki van a legszebb írása egyházunk legrégibb anyakönyvében. Nagyobb méretű templom javítás történt ebben az időben.
16)  Dézsi István 1759-1771. Híres prédikátor Ottományból lett Margittára hozva. Lelkipásztori munkáját hűségesen és hozzáértően végezte.
17)  Kalmár János 1771-1772. Időközi helyettes lelkipásztora a gyülekezetnek.
18)  Huszti László 1772-1780. Az ő idejéből van az első feljegyzés papmarasztásra vonatkozólag. Ekkoriban néhány hallgatója gyűlöletébe esett, akik ellene fordultak, sőt a gyülekezet egy részét is fellázította. Rajta próbálták ki az új rendelkezést és nem marasztották meg.
19)  Kállai Imre 1780-1789. 1766-ban zsinati felhatalmazást kapott a lelkészi szolgálat végzésére mint Hajdúböszörményi rektor. Később Svájcba ment akadémiára. Onnan hazatérvén- éppen Debrecenben volt, amikor Huszti László ügyét meghallotta, valószínű Margittán lakó sógora befolyása által, a község elöljárói őt hívták meg a lelkészi szolgálatra.
20)  Keresztesi István 1789-1808. Nagy változás történt akkor a világban, a politikai életben is, ami természetszerűleg kihatással volt az egyház életére is. Három évi tanítói működése után az egyházi szolgálatnak szentelte életét. Húsz évig szolgált az egyházban, nagy okossággal párosult szerénysége, jó egészségben erkölcsi tisztaságban az evangélium hirdetésében mellyel hívei lelkét gazdagította.
21)  Debreczeni Szabó János 1808-1815. Előbb adminisztrátor volt 1808. november 5-től beteg főnöke mellett. Annak halála után rendes lelkésszé választották. Hivatalában fáradhatatlanul dolgozott.
22)  Ary András 1815-1851. Az ő idejében lett elrendelve, hogy az egyházmegye lelkészei írják ki az anya és jegyzőkönyvekből az egyház történelmével kapcsolatos össze adatokat. Margitta adatait Ary András lelkész jegyezte ki, állította össze és egészítette ki 1822-ig.
23)  Kassai Károly 1851.
Az anyakönyvek átadása miatt innentől csupán a régiek emlékezete alapján.
24)  Csató József
25)  Szathmári Sándor- Mezőtúron született, alsóbb iskolái után a teológiát Debrecenben végezte. Tudománya gyarapítására Bécsbe ment tanulmányi útra. Hazatérvén Debrecenbe lett segédlelkész. Innen hívta meg a gyülekezet rendes lelkészéül. Megválasztása 1881. szeptember 25-én történt, ez volt az első választásra, melyre szabályszerű névsort készítettek két példányban.
26)  Nagy Imre. Még többen emlékeznek Nagy Imrére, aki termete szerint is nagy, ahogy mondják: szép szál ember volt. Margittai rendes lelkészi állását 1894. június 20-án foglalta el. Szolgálata hűséges, kifogástalan, magatartása megnyerő volt. „Bizonyára olyan hűséggel forgolódott, az Úr szőlőjében is, mint Nóéról elnevezett saját országos hírű szőlőoltvány iskolájában.”
27)  Balogh Ferenc. Debrecenben született 1869. augusztus 12-én, ott is nőtt fel. Hasonnevű édesapja teológiai tanár és történetíró volt. Fiát a legjobb nevelésben részesítette. A margittai lelkészi állást 18598. május 24-én foglalja el. Nagy tudományú, kiváló felkészültségű, szelíd lelkű de szolgálatkész lelkipásztora volt az egyháznak csaknem 36 éven át. Mint maga írja: „igyekeztem mindenkihez nyájas, előzékeny lenni a reám bízottakban híven eljárni. Szándékosan nem bántottam meg senkit, a bántalmakat elfelejtettem.”
28)  Szendrei Dénes 1934-1971. Dobrai születésű. Királydaróci szolgálati helyéről 1934 március 11-től szolgált Margittán. A második világháborúban 15 hónapig szolgált tábori kórházban, mint tábori lelkész. Az 1927-es tanterv szerint megnyeri a vallástankönyv pályázatot, amelynek címe: Jézus tanításai és csodatételei. Kiváló munkát végzett az egyházközség levéltárának a rendszerezésében, ő az aki nagy buzgósággal és ügyszeretettel megírja gyülekezete életének történetét.
29)  Bartha Kálmán 1971-1992. Az érmelléki egyházmegyéhez tartozó Csokalyi gyülekezetből hívja meg a margittai presbitérium a gyülekezet lelkipásztorának. Igehirdetéseivel és közvetlenségével hívei elismerését és megbecsülését vívja ki. Lelkipásztori munkássága kiteljesedett mind igehirdetési, mind irodalmi téren.
30)  Fazakas László 1992-2009. Bartha Kálmán nyugdíjba vonulásával a megüresedett parókusi állásba a gyülekezet egyhangúlag hívta meg Fazakas László lelkipásztort Szilágyballáról. 1957-ben született Szilágynagyfaluban, a középiskolát a szomszédos Szilágysomlyón végezte. A Teológia elvégzése után a Szilágyszegi, Egrespataki, Bogdándi és Szilágyballai gyülekezetekben végzett szolgálatot. Innen került Margittára, ahol 17 éven keresztül szolgált. Margittáról Margyarországra távozott, ahol ma is szolgálatot végez. Ő maga fogalmazta meg az 1996-ban megjelent „Kő kövön” című kötetében lelkipásztori hivatásának fő mondanivalóját: „…Lehet/ kő kövön nem marad/ de lelki kövekből összenő/ Isten szava s a nemzet/ Ige s igekötő…”
31)  Kovács Gyula 2009- . Fazakas László távozása után a gyülekezet Kovács Gyula lelkipásztort, egykori margittai segédlelkészt, választja parókus lelkésznek.


Kovács Gyula, margittai református lelkipásztor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése