2013. április 23., kedd

Érmelléki ifjúsági kórustalálkozó




2013. április 14- én délután fiatalok töltötték meg a margittai templomot. Ugyanis a XIX. ifjúsági kórustalálkozóra gyülekeztek, amelynek az idei évben a Margittai gyülekezet adott otthont.


A találkozót Jakó Sándor- Zsigmond egyházmegyei ifjúsági előadó igehirdetése nyitotta meg, aki a 108 zsoltár második verse alapján tolmácsolta felénk Isten üzenetét „Kész a szívem Istenem, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen”.Kifejtve azt, hogy mit jelent már fiatalon elkészíteni szíveinket az Úrnak való szolgálatra és dicséretre.



Az igehirdetés alapigéje az idei kórustalálkozó mottója lett tulajdonképpen, hiszen a fiatalok távozás előtt megkapott emléklapjain is ez állt mintegy figyelmeztetésképpen.



Az igehirdetésre válaszként hangzottak az 57. zsoltár (8-12. verse) szavai, amelyet Kovács Gyula Margittai lelkipásztor tolmácsolt a fiatalok és az egybegyűltek számára „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! Ébredj, lelkem, ébredj lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt! Magasztallak, Uram a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön. ”

A köszöntést a kórusok zenei szolgálata követte. Az idei kórustalálkozón hat egyházközség kórusa képviseltette magát és örvendeztetett meg mindnyájunkat zenei szolgálattal: Albis, Érkeserű, Érkörtvélyes, Érsemjén, Margitta és Micske.

A kórusok három énekszámmal készültek erre a találkozóra, az előadott énekek széles skálán mozogtak, akárcsak a kórustagok életkora. A zsoltárokon kívül spirituálék, valamint más ifjúsági énekek is elhangzottak, amelyekhez legtöbb esetben zenei kíséret is társult, ezzel szép harmóniát teremtve.

Az éneklés az istentisztelet szerves alkotó része, amely a gyülekezet felajánlása, válasza, énekelt imádsága Istennek. Az éneklés lényünk mélyrétegeit is megszólítja és megszólaltatja közösségteremtő ereje nyílvánvaló. Isten nagyságos tetteiről, a megváltásról bizonyságot kell tenni. Ezt teszik az énekkarok is.

Az énekkar szerepe a gyülekezetben, az istentiszteleti szolgálatban kiemelkedően fontos, hiszen az énekkar puszta létével prédikál. Tagjai egyszerre vesznek levegőt együtt mozdulnak, akár válaszolgatnak egymással, közösséget élnek. Szolgálatukkal Istent dicsérik és az embernek szereznek örömet.


„Énekelni, ha szeretsz, nagyon boldog lehetsz, mert az ének égi jó” idézte Luther Márton szavait Herman Csaba, érmelléki egyházmegyei zenei előadó, aki megköszönte a kórusok szolgálatát, valamint a kórusvezetők egész évi áldozatos munkáját, jótanácsokkal látta el és biztatta őket a további zenei szolgálatra. Felhívva a figyelmet arra, hogy a református énekeink egyik alapköve a „zsoltárok éneklése” ezért fontos, hogy ne mellőzzük, hanem előszeretettel énekeljük és zengedezzük lelkesen.

Bízunk benne, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idei kórustalálkozó is építő jellegű volt és ifjaink megújult tapasztalatokkal gazdagodva térhettek haza saját gyülekezeteikbe. Reméljük, hogy az elkövetkezendőkben minél több gyülekezet ifjúsága részt vesz ezeken az áldott találkozókon, ahol együtt és egymástól tanulva épülhetünk egymás hite által.

Herman Csaba
érmelléki egyházzenei előadó





forrás: ermellek.blogspot.com