2017. április 19., szerda

Húsvét

"Él a Krisztus..."




  HÚSVÉT, a nagypéntek utáni harmadik nap, az Úr Jézus Krisztus  feltámadásának az ünnepe. Erre emlékeztünk, ezért adtunk hálát, ezért magasztaltuk a mi hatalmas Megváltónkat, aki nagypénteken, a kereszten valóságosan meghalt. Isteni természete azonban nem maradhatott a sírban, a harmadik napon - úgy, ahogy azt előtte többször megígérte - csodálatosan feltámadt. Jézus meghalt a mi bűneinkért, de testben feltámadott a mi megigazulásunkért. 
   
               Bízvást énekelhettük csodálatos húsvéti énekünket:
 """Szent teste már pihent a sírnak mélyében, 
Jó reggel az asszonyok nagy sietve mind, 
Elmentek megsiratni, könnyekkel mosni Őt, 
Balzsammal és mirhával kenni szent testét.
De ím a sír felett egy angyal megjelent,
A csüggedt szívekhez biztatón így szólt:   
Kit kerestek?  Él a Krisztus, mert feltámadott
A síron győzedelmet vett az élet.
Életünk van Jézus által, Ő a győztes Úr 
Halála bűnbocsánat és örök élet."""

Gyülekezetünk ünnepi legátusa Szegi Máté II. éves teológiai hallgató, aki hittel és bátor kiállással hirdette közöttünk a feltámadás örömüzenetét.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése