Két éjjel, három nap
Margittai reformátusok Szlovéniában
Péntek
18.-a hajnalhasadás, a református parókia környékén szokatlanul nagy a
nyüzsgés. Majd befut a buszunk is, viszi a vidám kiránduló csoportot, célirány
Magyarország, Szlovénia.
Először átszeljük az alföldet, itt ameddig a szem ellát csak síkvidék, sehol egy
hepe-hupa, még a vakondtúrás is magaslati pontnak látszik. Miskolc tájékán
aztán változik a táj, messziről integet a Mátra, a Kékestető pedig már igazi
hegycsúcsnak tűnik.
Minden malőr, forgalmi dugó nélkül sikerült átkelni Budapesten. Telnek az órák, de
fokozódik a kánikulai hőség is. Ahogy az autópálya mellett fel-fel tűnik a
Balaton, mindannyiszor vágyakozva felkiáltunk, hogy víz, víz, víz! Majd elmarad
mögöttünk a Badacsony, a Balaton, és befut, nem a gőzös, hanem a mi
buszunk Kanizsára.
Itt már vár bennünket Pista bácsi,
Lengyák István nyugalmazott tanárember, aki profi idegenvezetői szinten bemutatja a várost. Szobrok, hősi emlékművek
előtt állunk meg, kiállítótermeket látogatunk, a városmag palotái ismerősként
hatnak, hiszen a szecesszió és az eklektika jellemző erdélyi városainkban is.
Másnap reggel irány Szlovénia, ekkor már
igazi idegenvezetőnk, Kőrösi Ildikó, veszi át az irányítást. Először a
Muravidék következik, itt még a magyar szó nem ismeretlen, hiszen sok a
magyarlakta falu, sőt város is, például Lendva. A dimbes-dombos táj
leginkább a Szilágysághoz hasonlatos.
Ahogy haladunk befele Szlovéniába, egyre
inkább egekbe nyúlnak a hegycsúcsok, ez a rész már az Alpok nyúlványa. Falvak,
üdülőtelepek az út mentén, mindenütt tisztaság, rend, és az
egymás iránti bizalom jellemzi ezt a tájat, hiszen a házak (inkább villák) körül
a kerítés is ismeretlen fogalom. Két napot jártuk Szlovéniát, de eldobott
pillepalackot, műanyag zacskót, vagy hasonló szemetet, még véletlenül sem
láttunk.
Ahogy nőnek a hegyek, úgy szűkül a köztük lévő medence, egyre élesednek a
szerpentines kanyarok, de semmi pánik, mert ügyesek a sofőrök. Dávid és László
felváltva vezetnek, és játszi könnyedséggel veszik a hajmeresztő kanyarokat. 
Első megálló a
Bohinji tó, itt az érdekesség, hogy a tó tulajdonképpen folyó, a Száva egy
kiszélesedő ága alkotja. Itteni különleges látnivaló a XIII. századi templom és
a hasonló korú híd. A hídról letekintve látszik az ezernyi nyüzsgő pisztráng a
kristálytiszta vízben. Messziről, de jól kivehetően tekint ránk a fenséges
Trigláv csúcs, a maga 2860 méterével.
A következő állomás a Bledi tó,a hegyek
ölelte, gyönyörű kristálytiszta víz. A tó melletti ormon egy vár néz le ránk, a
víz közepén kis sziget, rajta templom, a romantikus vidék megért egy hosszú
sétát.
Eddig is megfogott a sok látnivaló, de
most következett a nap legszebb része a Vintgár szurdok. A Radovna folyó harsog-kavarog
itt az égbenyuló sziklák között. Ez a zúgó áradat az évmilliók során
gyakorlatilag kettészelte a sziklás hegyet.
Egy sétára bekukkantunk a fővárosba, Ljubljánába is. Gótikus, barokk épületekkel nem
dicsekedhet a város, de harmóniát, nyugalmat áraszt, valahogy szívesen
tartózkodik itt az ember. Este nagyon hangulatos szállás, egy fenyves közepén
lévő bungalókban.
Vasárnap éljük át az igazi csodát, a
Postojnai cseppkőbarlangban. A természet 500 millió éves munkája tekint
ránk itt a mélyben, csodálatos alakzatokban. Szemet kápráztató cseppkövek
díszítette termek hosszú sora kilométereken keresztül. A ránk koppanó
vízcseppek sugallják, hogy itt állandóan új csodák alakulnak, az idő nem
számít, a természetnek rettentő sok ideje van.
Miután kicsodálkoztuk magunkat, irány
hazafele, éjfél tájt parkolunk is a parókia előtt. Ezért a vidám hangulatos kirándulásért, köszönet a szervezőknek, elsősorban Kovács Beáta tiszteletesasszonynak, az idegenvezetőknek, a sofőröknek, és köszönet a Jóistennek, hogy
megáldotta verőfényes idővel ezt a kirándulást.
Dr. Kürti László főgondnok
