2017. január 25., szerda

Magyar Kutúra Napja

Magyar Kultúra Napja



     Délután 17-órától a margittai református műemléktemplom adott otthont az ökumenikus istentiszteletnek. A hideg ellenére már fél ötkor szállingóztak a hívek a templom irányába, amelynek bejáratainál a Himnusz teljes szövegét átnyújtották a szervezők az érkezőknek. Kovács Gyula református lelkipásztor Májernyik Mihály esperes-kanonok és Szabó Róbert, a baptista gyülekezet vezetője együtt érkezett a templomba, ahol közel kétszáz idős és fiatal foglalt helyet. Kovács Gyula köszöntött mindenkit, majd háláját fejezte ki azért, hogy a református templom lehet a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ökumenikus istentisztelet házigazdája. A lelkipásztor igeolvasás után párhuzamot vont a vallás, a hit és a kultúránk ápolása, megőrzése között majd megemlített néhány nevezetes magyart, akik a világ kultúráját is gazdagították. Májernyik Mihály nem készült igével, ám ennek ellenére egy elgondolkodtató beszédet halhattak az egybegyűltek. Az esperes szerint minden generációnak tovább kell adnia az utána következőnek kultúránkat, ezt meg kell ismertetnie és szerettnie. Az esperes  elmesélte, hogy nagyapja a két világháborúban megmentette a magyarság történelmét összefoglaló vaskos könyvet, s ezt ő kisgyermekként ajándékba kapta tőle. Azt is felidézte, találkozott olyan személlyel aki azt mondta, sajnálja, hogy a magyar kultúrát ismerte meg. ,,Mert most az érdekei egy másik kultúra megismerését diktálják” – mutatott rá a kanonok az ilyen és hasonló érdekemberek viselkedésére. Szabó Róbert is gyönyörűnek és felbecsülhetetlen értéknek titulálta a magyar kultúrát.
magyar 2
Az egyházi vezetők után a Mi-Kis Kórusunk az eseményhez és a helyszínhez tökéletesen illő, közel fél órás előadást tartott, énekeltek, illetve híres magyar költők, írók, zeneszerzők gondolataiból idéztek. A gyerekek előadása után Cseke Attila szenátor osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel, felsorolta azokat a helyi, margittai értelmiségieket, akik bővítették kultúránkat. Az ökumenikus istentisztelet végéhez közeledvén Szőke Ferenc, a Horváth János Társaság elnöke lépett előre. Vele együtt szavalta a gyülekezet nemzeti imánkat, a Himnuszt, amit az együttlét végén az egybegyűltek el is énekeltek.