2016. május 27., péntek

Lelkésztovábbképző



 "Építkeztünk közösen"

   Az Érmelléki Református Egyházmegye lelkipásztorai különleges helyzetben voltak, hiszen helybe érkezett a továbbképző. Margitta adott helyett ennek az évnek májusában, 24 és 25-én az „Építkezzünk közösen” megnevezésű továbbképzőnek, amelyet Vinczéné Pálfi Judit tartott. Társai sajnos nem tudtak vele tartani különféle problémák miatt.
   Első reggel izgatottam érkeztünk meg mindnyájan a továbbképző helyszínére, kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon mi fog következni. Legtöbben arra számítottunk, hogy elméleti tudás átadás lesz csupán, azonban nagyon jó volt megtapasztalni, hogy nemcsak elméletek, módszerek, előadások hangoztak el, hanem szó szerint közösen építettük fel azokat.
   Mindenkinek lehetősége nyílt arra, hogy megismerje egy kicsit jobban önmagát, és akkor amikor az ún. szereptortákat készítettük el, rádöbbenhettünk, hogy milyen sokszínű és milyen számos területen zajlik a lelkipásztor élete és munkássága. Talán a leginkább lelket simogató az a feladat volt, amely alkalmával, kisebb csoportokban az volt a feladat, hogy pozitív dolgokat mondjunk egymásról. Jó volt ezt hallgatni, és persze elmondani az apró figyelmességeket és „bókokat”.
   Elmondhatjuk, hogy két tartalmas napot töltöttünk együtt, és nagyon sok lendületet kaptunk és adtunk egymásnak, ugyanakkor sok színes ötlettel gazdagodtunk.
  Hálásan köszönjük meg az előadó hozzánk való türelmét, az ő szakértelmét, amellyel vezetett minket. Bízunk benne, hogy sok hasonló alkalommal találkozhatunk és lehetünk együtt a közeljövőben is.
                                                                                  Botos Júlia lp. 

















2016. május 24., kedd

Nőszövetség

 Nőszövetség - kicsit másként

      Hétfő délután, nőszövetségünk tagjai nem a szokásos csigatészta készítésre gyűltek össze, hanem  szalonnasütés keretében zajló kellemes együttlét határozta meg az alkalmat. 
     Erre az alkalomra is szükségünk volt,  így is jó volt együtt lenni!








2016. május 17., kedd

Pünkösd

A Szentlélek ünnepe


  A Szentlélek kiáradásának ünnepén egyházközségünk kórusa ünnepi összeállítással szolgált a gyülekezet körében.

J.S. Bach - Csak te vagy, én Istenem bizodalmam
Minden földek, Isten dicsérjétek!
Gárdonyi Zoltán - Jövel, teremtő Szentlélek
Varga Gyuláné - Pünkösdi várakozás (Lőcsei Erzsébet szavalata)
H. Stern - Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök királyát!
Jöjj, mondjunk hálaszót...
Berde Mária - Sátoros ünnepek (Kovács Gyula lp. szavalata)





Pünkösdi fénysugár


Pünkösdi könyörgés

„ Jöjj áldott vigasztalás,
Drága vendég, lelkitárs,
Legédesebb enyhülés:
Fáradságra nyugalom,
Hőseg ellen oltalom,
Zokogásban könnyűlés!”

Szeretetnek Istene! Dicsérünk téged, hogy a Szentlélek kitöltetésének ünnepén újra megállhatunk Teelőtted. Nyisd meg fölöttünk a mennyet és töltsd ki reánk szentlelkedet. Cselekedd meg, hogy tudjunk szólni az igazság, a szeretet, a békesség nyelvén, és ezek által tegyünk bizonyságot világunkban a Te csodálatos nagyságodról.
Családjaink, gyülekezetünk közösségében száll hozzád imánk azért, hogy oltalmazz minden gonosztól és veszedelemtől, és részeltess jóságos adományaidban és a szentlélek áldásában mindnyájunkat. Légy őrizője gyermekeinknek, vezére ifjainknak és támasza az időseknek.
Szentháromság Istenünk kegyelmed oltalmába ajánljuk az anyaszentegyházat! Ámen
Kovács Gyula lp.

“Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság lelkét, akit a világ nem kaphat meg.”Jn 1416-17

Megelevenítő Szentlélek

„De ha annak a lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.”  Róm 8,11

Az első pünkösd ünnepe szélviharhoz hasonlóan érkezett meg a tanítványok életébe. A mennybemenetelt követően együtt voltak a tanítványok és várták Jézus ígéretét. Az ígéret beteljesedett. Szentlélekkel telve napról napra tapasztalták, hogy az ereje minden képzeletüket felülmúlja. Megbátorította őket, erőt adott, hogy gyógyítsanak, és kitartást a szolgálat végzéshez.
A Szentlélek csodás módon betöltötte az ő életüket, olyan erőt tapasztalhattak, amelyek nem a sajátjaik voltak, amelyet annak előtte nem éreztek.
Isten a Szentlelkét azonban nemcsak az első tanítványoknak ígéri , hanem mindnyájunk számára, és ez töltheti be az életünket. Pál apostol levelében arról olvastunk, hogy milyen hatalmas ez az erő. Az ember nagyon nagy erő előállítására képes, azonban olyan erőt, amely a halálból életre támaszt, nem tud az ember előállítani, egyedül az Isten megelevenítő Szentlelke teheti.
A mostani pünkösdi kérdésünk az, hogy akarunk-e ezzel az erővel rendelkezni, akarjuk-e hogy ez az erő betöltse az életünket, és minket is életre támasszon? Isten ezt akarja megadni: a mi halandó testünket új életre támasztja, örök életre vezeti. Ezt kell nekünk is akarnunk, hogy egy csodálatos átváltozás történjen a mi életünkben, az kell megtörténjen, amiről Pál apostol a Galatáknak ír: Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.
A mi szerető Istenünk Lelke hadd töltse be az életünket az ő felfoghatatlan erejével, hogy az ő Igéjének necsak hallgatói, hanem cselekvői lehessünk. Hadd legyen a mi pünkösdi imádságunk a jól ismert énekünk: Isten élő lelke jöjj, áldva szállj le rám
Égi lángod járja át szívem és a szám
Oldj fel, küldj el, tölts el, tűzzel
Isten élő lelke jöjj áldva szállj le rám.
Botos Júlia, lp.

“Szent hitünkről vallást tettünk…”
2016-ban a Margittai Református Egyházközségben konfirmált Isten kegyelméből 40 ifjú:

Balogh Edina Balogh Johanna
Berke Dávid Bodor Zsófia
Bordás Péter Borsi Babett
Borsi Blanka Coznici Teodora
Csiki Ádám Dorkó István
Fehér Krisztina Gresa  Tamara
Horváth Vivien Katona Krisztián
Kocsis Alexandra Kocsis Szilárd
Kővári Krisztián Nagy Ábel
Nagy Roland           Nagy Tünde
Marton Kelemen Tekla Papp Norbert
Pálfi Imre Pálfi Zsolt
Pál Erik Puskás Bíborka
Posszert Richárd Rencsik Andrea
Réti Mária Viktória Svalecz Nikoletta
Szarka Barbara Szebeni Bálint
Szebeni Noémi Szilágyi Ádám
Szilágyi Csenge Szilágyi Sándor
Szodorai Szabolcs Tolvaj Cintia
Trum Enikő Varga Anita

A szeretet Istene áldja meg fogadalmukat és élő Szentlelke által segítse őket egész földi életük során, nem felejtve el, hogy minden féltett dolognál jobban a szívet kell megőrizni, mert az minden élet forrása..
_______________________________________________________

Áldásokban gazdag Pünkösdi Ünnepeket kíván a 
Margittai Református Egyházközség 
lelkipásztora és presbitériuma

    Munkánknak gyümölcse lett
  Istennek hála, gyermekeink az idén is nagyon szép eredményeket értek el a Vallás Olimpiász körzeti, megyei és országos szakaszán.
  A februárban megrendezett körzeti szakaszról az alábbi tanulók jutottak el a márciusban megtartott megyei szakaszra: Mike Nóra, Adorján Debóra, Illyés Anna V. osztályos tanulók, Kovács Gyula,  Darabont Tibor VI. osztályos tanulók valamint a VII. osztályból Coznici Teodóra, Kocsis Alexandra és Bordás Péter.
A megyei megmérettetésről Mike Nóra  és Kocsis Alexandra III. díjjal, Bordás Péter II. helyezéssel,  Coznici Teodóra és Kovács Gyula pedig I. díjjal tért haza. 
  Az Olimpiász áprilisban megrendezett országos szakaszára a VII. osztályból két tanuló is továbbjutott. Bordás Péter országos II., Coznici Teodóra pedig országos III. helyezett lett. Istené érte a dicsőség!
Bordás Mária tanárnő
____________________________________________________________________
Nagy Kornélia: SZENTLÉLEK HÍVÁSA

Nélküled csak könyv a Bibliánk:
Talán szebb, különb, mint sok másik,
De Igévé tüzedtől válik.
Nélküled Jézus ember volt csak
És holtak maradnak a holtak,
De ha tüzed betölthet minket,
Megvilágítja értelmünket,
Látjuk Benne a Fiú- Istent.
Ki értünk odaadott mindent,
S legyőzve halált, bűnt és átkot,
Megváltotta a holt világot,
Hogy aki Megváltónak vallja,
Vele éljen, Ő úgy akarja.
S mi boldog tanúk, valljuk, éljük,
Mert üzenetét már jól értjük…
Jöjj Szentlélek, áradj ki reánk!


2016. május 10., kedd

Konfirmáció

 "Gyönyörködjél az Úrban..."


  Május 8-án, népes gyülekezet előtt,  40 fiatal, 22 lány és 18 fiú tett vallást hitéről a konfirmában.
  A bátorításukra elhangzott ige legyen mindenkor erőforrás és útmutatás ezen ifjak számára.
       "Bízzál az Úrban és jót cselekedjél, e földön lakozzál és hűséggel élj. Gyönyörködjél az Úrban és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti."  (Zolt. 37, 3-5.)


















2016. május 3., kedd

Anyáknapja

Hálaadás az édesanyákért!


        Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntöttük. Az énekkar szolgálata és a Puskás Miklós tanár úr által vezetett gyermekkórus az énekek szárnyán kívánta megörvendeztetni az istentiszteleten jelenlévő édesanyákat, nagymamákat.
      Isten adjon számukra nagyon sok örömet, erőt, egészséget és a Mindenható áldása kísérje földi életüket.












       Nagy Ferenc    "Édesanyám" című versével köszöntünk minden édesanyát!


Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyög ő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben - ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz, és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.