2013. július 31., szerda

Margittától Bécsig



Margittától   Bécsig


“Vizsgálj meg Uram és próbálj meg, kutasd át szívemet – lelkemet!
  Mert hűséged szemem előtt van, igazságod szerint járok – kelek…
  Lábam biztos talajon áll, áldom az Urat a gyülekezetben.”


Gyülekezetünk lelkipásztora a 26. Zsoltár igeverseinek felolvasásával kívánva áldott együttlétet indultunk útnak Isten kegyelméből. Már – már hagyomány, hogy a margittai református egyház nyári kirándulást szervez a hívei számára.
Így történt ez az idén is, amikoris július havának utolsó napjaiban egy kellemes hétvégét töltöttünk együtt.
Péntek hajnalban indult útnak az ötven fős „vegyes csapat”, fiatalok, idősebbek, presbiterek és nőszövetségi tagok, kikapcsolódni vágyó hívek töltötték meg a buszt, dacolva az előttünk álló mintegy 1300 km-rel s a kánikulai hőséggel.

Koradélután érkeztünk a „hűség – városába”, Sopronba, ahol a jó szervezésnek köszönhetően (e feladatot évek óta Kovács Beáta nagytiszteletű asszony végzi önzetlenül) már várt bennünket a lelkes és kedves idegenvezetőnk (mint később kiderült egy nagytudású hölggyel hozott össze bennünket a sors, meg a szervezés, - aki 2010-ben „Az év idegenvezetője” címet kapta).
Először kisvonattal jártuk körbe a várost, mely Magyarország egyik legvonzóbb turisztikai célpontja hangulatos utcáival, történelmi műemlékeivel. Megcsodáltuk a belvárost, melynek szépen ívelt szűk utcái, barokkdíszes erkélyes házai, árkádos udvarai őrzik a múltat.
Később gyalogosan is sétáltunk egyet, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a Főtéren álló Kecske templomot, Sopron jelképét - az 58 méter magas Tűztornyot-, a régi várfalak maradványait, majd ismét buszra ülve a soproni hegység legkedveltebb kirándulóhelyét, a Károly – kilátót kerestük fel, ahonnan csodálatos panoráma nyílik Sopronra és környékére valamint a Fertő tóra.
Este értünk a szálláshelyre, ahol a közös vacsora után rövid beszélgetés, majd „pizsamaosztás” következett.
Szombat reggel Bécs felé vettük az irányt, hogy megnézzük Európa egyik legszebb fővárosát. Busszal jártuk be a város legszebb sugárútját, a  Ringstrassét, mely a világörökség része, s ahol patináns épületek sorakoznak, köztük az Operaház vagy a Parlament épülete. Majd mintegy két órás szabadprogram keretében gyalogosan ismerkedtünk a csodálatos várossal.
Az igazi csoda ezután következett, amikor meglátogattuk Bécs legismertebb látványosságát, a közeli Schönbrunn-i kastélyt, az Osztrák – Magyar Monarchia volt kastélyát. A gyönyörű barokk stílusú palota s a több hektáros csodálatos kertje lenyűgözött bennünket.

A vasárnap se maradt látványosság nélkül. Miután egy hajókiránduláson vettünk részt a csodálatos Fertő tavon, mely szintén a világörökség része, mintegy „megkoronázva” a három napos programot megnéztük a fertői Esterházy kastélyt, ahol – mint idegenvezetőnktől megtudtuk Mária Terézia császárnő is sokat vendégeskedett és itt élt, alkotott a nagyszerű zeneszerző Joseph Haydn is.

Koradélután vettünk búcsút idegenvezetőnktől, akit a három nap alatt mindenki megkedvelt és csodálatos élményekkel gazdagodva indultunk hazafelé, s bizonyítékául annak, hogy mindenki jól érezte magát a buszon már a jövő évi kirándulást „tervezgettük”.
                Istené egyedül a dicsőség!!!

  
                   Horváth Sándor presbiter

                                                                                                                        


















2013. július 27., szombat

Egy vidám „időutazó-hét” Margittán


              „Jövő héten már nem kell jönni?” „Jó lenne, ha még tartana!” „Nagy kár, hogy már vége van!” „Én még jönnék a jövő héten is!” „De lesz jövőre is?”- ilyen s ehhez hasonló szavakkal búcsúztak Margittán a gyermekek a vakációs bibliahét zárónapján.
             És valóban egy nagyon jól sikerült, vidám, sok élményt tartogató hetet tudhatunk a hátunk mögött.
              Sokat tanultunk, játszottunk, ügyesen kézimunkáztunk, jókedvűen énekeltünk, a Nőszövetség szorgos kezű tagjainak jóvoltából pedig finom süteményeket fogyasztottunk.
              A bibliaheti történetek hamar elnyerték a gyermekek tetszését, szívesen sajátították el őket, illetve a hozzájuk rendelt aranymondásokat és énekeket. Illesse ezért dicséret az idei Vakációs Bibliahét programjának összeállítóit, akik Isten segítségével és az ő dicsőségére- tapasztalatunk szerint- nagyszerű munkát végeztek.
              Boldogan léptünk Jónással együtt az engedelmesség útjára, haladtunk Zákeussal a becsületesség útján, a gonosz szolga történetéből pedig mindnyájan megtanultuk, hogy míg nem tudunk egymásnak megbocsátani, addig semmiképp sem léphetünk az Életre vezető útra.
             A negyedik napon Magdalai Mária örömében osztozva mi is vittük az örömhírt: Jézus él!
            Boldogan ismertük fel, hogy Ő az Út, az Igazság és az Élet, aki kézen fog bennünket, és elvezet a Mennyek Országába.
            E drága felismerés örömével váltunk el egymástól és tettünk ígéretet a jövő évi bibliahéten való áldott találkozásra!
Bordás Mária























Köszönet a támogatásért a Margittai Polgármesteri Hivatalnak!

2013. július 19., péntek

Szilvásváradon jártunk

 A margittai Lórántffy Margit Nőszövetség közös elhatározással ebben az esztendőben az Egertől 30 kilóméterre fekvő Szilvásváradra szervezte nyári egy napos kirándulását. Már a hajnali induláskor az időjárást illetően egy napfényes időnek néztünk elébe. Jókedv, derű és világot látni óhajtó érzésektől körülölelten indult útnak csapatunk.
Az út jó részének megtétele után egy kis pihenőt beiktatva – a testi táplálékok elfogyasztása előtt – elhangzott Istenünk megtartó igéjének napi üzenete a 62. Zsoltárból: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak Ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten.”
Isten kegyelme által útunk céljához érkeztünk. Először a bélapátfalvi apátság templomába tettünk látogatást, ahol élettel és lélekkel teljes volt átélni azokat a pillanatokat amelyekben egy katholikus templomban református felekezetű csoport „Az Úr csodásan működik” kezdetű éneket énekelte, ezt pedig tetőzte a Székely Himnusz és Nemzeti Imánk eléneklése, melyek a templom gondnokának szeméből is előcsalták a magyar összetartozás érzésének könnyeit.
Minden mi ezután következett az Isten teremtett világának a csodája és annak megszemlélése: a gyönyörű táj, lovasmúzeum, kikocsikázás a lipicai méneshez, a Szalajka völgyet az erdei kisvasúttal jártuk be. A közel 5 km hosszú vasútvonal megállóitól könnyen megközelíthetőek a látnivalók. Útazás közben pedig festői látványban volt részünk. A park Szilvásvárad és a Bükk hegység ősi múltját mutatja be. Sziklaforrás, pisztrángos tavak, Szabadtéri Erdei Múzeum, Fátyol – vízesés mind érdekes és ugyanakkor gyönyörűséges látnivalót nyújt a turista számára.
Estére betelve a nap élményeivel és kellemesen elfáradva visszaindultunk otthonainkba.
Áldott az Isten hogy megengedte ismételten, hogy együtt lehessünk, hogy egészségben  hazatérve egy szép nap eseményeivel emlékeinkben gazdagodhattunk.
                                               Kovács Gyula lp.