„Hiszem az isteni küldetés valóságát”
Biharország
Szőke Ferenc
2012/08/16
KOVÁCS GYULA református lelkipásztor Margittán született, ott érettségizett, a kolozsvári Protestáns Teológiai Egyetemen diplomázott 1997-ben. Az Erdőhegy-Kisjenő református egyházközségben (aradi egyházmegye) kezdte el lelkészi hivatása gyakorlását, ahol több mint 11 évig szolgált. Megszerette a helyet, erős és összetartó közösséggé kovácsolta, de érkezett egy meghívás a margittai református közösségtől, melynek nem lehetett ellenállni, így 2009 december elsejétől szülővárosa református közösségét szolgálja parókus lelkészként.
– Mikor fogalmazódott meg Önben először a gondolat, hogy a lelkészi hivatást választja? Mikor érkezett a lelki „felhívás”?
– Már gyermekkoromban, ha megkérdeztek, mi akarok lenni, gondolkodás nélkül a felelet a lelkipásztor volt. Talán akkor még a szolgálat külső szépsége ragadott meg, de később egyre erősödött az a belső hang, mely erre a nemes és szép szolgálatra terelte életutamat. Meghatározó volt az otthoni vallásos légkörben való nevelés. Édesapám presbiter volt, édesanyámtól pedig a zsoltárokat tanulhattam meg, aki ezeket otthon is nagy szeretettel és odaadással énekelte. Mindezek mellett igen nagy hatással volt rám az akkor Margittán szolgáló Bartha Kálmán református lelkipásztor. Beiktatásom alkalmával is felemlítettem azt a néhány sort, melyet pap költőként ő fogalmazott meg, a nehéz időben szolgáló lelkipásztorok sorsáról: „Köztünk a szent magot híven szórta s bőven / Derült ég alatt és felleges időben, / Ráfröccsent a sár is, tüskebozót tépte, / De Valaki mindig felemelte, védte.” Ez a láthatatlan Valaki az örökkévaló Isten, aki megragadja teremtményét, az embert, elhívja, elküldi, és tanúbizonyságot tevővé formálja. Gyermekkorom óta bennem volt ez a belső hang, soha más irányba nem kacsingattam, ezt a hivatást választottam életcélul. Hiszem az isteni küldetés valóságát, hiszem, hogy életünk minden percét, óráját Tőle kapjuk, hiszem, hogy Ő hívott meg erre a szolgálatra.
– Templomjárók a margittai reformátusok? A fiatalokat hogyan sikerül „becsábítani” Isten házába?
– Hála Istennek, vasárnaponként megtelik hívekkel a templom. Egyetemes egyházunk kiemelt problémája az ifjúság vallásos nevelése. Azonban ez nem könnyű, mert sokat változott a világ. Amíg évtizedekkel ezelőtt a 18-20 éves ifjú maga volt a kirobbanó erő, addig mára erre a korra nagyon sokan testileg és lelkileg kiégnek. Az ő számukra kell az egyháznak kiutat mutatnia. A hetenkénti bibliaórás összejövetelek, szabad foglalkozások mellett nagy szükség van olyan közösségi alkalmakra, kirándulásokra, ifjúsági napokra, nyári táborozásra, ahol tartalmas programok keretében együtt lehetnek egymással Isten szeretetében. Igyekszünk minél több közösségi programot szervezni. Hálaadással említem meg, hogy az elmúlt hónapban másodízben rendeztünk meg a kihelyezett ifjúsági napot Feketeerdőn, valamint az egyházmegye 13 településéről érkezett 130 résztvevővel ifjúsági csendes napot tartottunk gyülekezetünkben. Jól megfért egymás mellett az igei áhítat, az énektanulás, az előadások és a különféle közösségi játékok, illetve egy szabadtéri koncert, melyet az Élő Kövek keresztyén zenekar szolgáltatott. Ezek a programok nagyszerű alkalmat adnak a tartalmas együttlétre, egymás megismerésére. Nőszövetségünk Egerbe és környékére szervezett kirándulást, az egyházközség 40 tagja pedig Brassót és környékét látogatta meg.
– Úgy látom, Ön nagyon fontosnak tartja a közösségépítést. Margittán vannak ilyen sikertörténetek?
– A közösségépítés igen nehéz szolgálat, de elmulaszthatatlan. Sok örömmel, de néha csalódással, szomorúsággal is járhat. A tartós közösséget mindig Krisztus lelke és igéje építi, ebben a munkában lehetünk munkatársai. A világ fenyegető ünneptelenségében nélkülözhetetlen az egyház és az egyházközség ünnepi, közösségi élete, ami komoly összetartó erőt jelent. Ezt élik meg és gazdagítják a különböző csoportok, mint egy-egy pici csillag, világítanak, együtt pedig a fényt mutatják az éjszaka vándorának: gyermekfoglalkozás, vallásóra, konfirmációs csoportok, ifjúsági csoport, nőszövetség, énekkar. Egyházunkat is egy közösség, a presbitérium vezeti, mely a hivatalos teendőkön túl őszinte emberi kapcsolatra törekszik egymás között, valamint a hívekkel és a lelkipásztorral. Presbiteri bibliaórákat is tartunk.
– Ittléte óta a felsoroltakon kívül, milyen egyéb megvalósításokról tud beszámolni?
– Az igehirdetés és a lelki gondozás mellett oda kell figyelni a földi építkezésre is. Fontos és közösségépítő tényező a templom rendje és a közösség otthonának rendbetétele. Az egyházközség vezetőségével egyetemben igyekszünk a reánk maradt hagyatékot ápolni, becsülettel megőrizni, sőt gyarapítani. Előrebocsátom, hogy minden megvalósításunkért elsősorban Istené a dicsőség. A teljesség igénye nélkül felsorolnék néhányat: kívül-belül felújítottuk a parókiát, beleértve a tetőszerkezetet és a fűtésrendszert, ebben az évben kialakítottunk a tetőtérben egy konferenciatermet, az alagsorban pedig gyermek- és ifjúsági találkozóhelyet. A templomon a szükséges állagmegőrzési és javítási munkálatokat elvégeztük.
– Mik az elsődleges jövőbeli tervek?
– A presbitérium döntése alapján rendbe tesszük és üzembe helyezzük az „elnémult” toronyórát. Az idősebb generáció számára igen fontos volna egy illemhely a templom közelében, a polgármesterrel egyeztettünk erről, és úgy néz ki, megoldódik a helyzet, mivel a városi illemhelyet a templom melletti parkban építik majd fel. További találkozókat, rendezvényeket is szervezünk a nagykegyelmű Isten dicsőségére.
– Végszóként mit szeretne elmondani az olvasóknak?
– Legyen szabad hinnünk, hogy Krisztus biztatása nekünk szóló üzenet: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot”. Kérem Istent, áldjon, őrizzen és vezessen bennünket az Anyaszentegyházban megtartva, s annak életét engedje gazdagítanunk krisztusi életünkkel. A 122. zsoltár utolsó verseivel köszönteném egyetemes egyházunk körén belül a margittai híveket, a testvéregyházak tagjait és minden kedves olvasót: „Legyen békesség falaidon belül, legyen boldogság palotáidban! Testvéreimért és barátaimért mondom: Békesség neked!”
Forrás: ermellek.blogspot.ro
